Bakonypéterdről

Bakonypéterd (1913-ig Péterd, németül: Peterd, Petersdorf) rövid története

A feltárt leletek alapján már a bronzkorban is éltek itt emberek.

Első okleveles említését 1262-ből ismerjük – ekkor került a Pannonhalmi Apátság birtokába. A feljegyzések tanúsága szerint a középkorban legalább három magyar település (Péterfalva/Péterd, Picsord, Likivarsány) létezett itt. A magyar falut (falvakat) a török 1531 és 1544 között pusztította el.

Az újratelepítés csak 1712-ben (némely bizonyítékok szerint valamivel korábban) sikerült. Ekkor katolikus (többségében) német, részint horvát és magyar telepesek érkeztek főként Moson megyéből, Alsó-Ausztriából és a mai Németország területéről. A település „sváb” jellege egészen a ’40-es évekig megmaradt.

A falu lakói elsősorban mezőgazdálkodással, állattenyésztéssel foglalkoztak. Külön ki kell térnünk a szőlő– és borkultúrára, amely háromszáz éves. A következő évszázadokban a település egyre jobban kiépült. A szegényebb családok az 1860-as évektől a Szőlőhegyre kezdtek el költözni, majd az alacsony életszínvonal következtében 1880-tól Amerikában próbáltak szerencsét. Utóbbi a helyi közösséget érzékenyen érintette, hiszen a több, mint 300 kivándorló közül alig 40-en tértek csak vissza.

Az első- és a második világháborúnak összesen 38 péterdi (katona és civil) áldozata volt. 1946 és 1948 között Péterd németajkú lakóira alkalmazták a kollektív bűnösség elvét, melynek értelmében a sváb lakosságra kitelepítés, kilakoltatás vagy elűzetés várt. 1947-ben 21 a Felvidékről szintén elűzött és kitelepített magyar családot irányítottak a községbe.

Az új rendszer egyeseknek felemelkedést, másoknak nehéz éveket hozott. A termelőszövetkezetekbe a lakosság többsége belépett (vagy beléptették). Azonban a mezőgazdaság ma már nagyon kevés helyi számára jelent megélhetést.

1956-ban mind társadalmi szinten, mind nemzetiségi szinten történtek apróbb villongások, de tettlegességig nem fajult a helyzet. A forradalom idején többen emigráltak, illetve kerültek rendőri megfigyelés alá.

Az 1960-as évektől infrastrukturálisan sokat fejlődött a település – kiváltképp az elmúlt években, évtizedekben. Azonban itt is megfigyelhető a lakosság elvándorlása, melynek egyik jele volt, hogy a helyi iskola 1975-ben – negyed évezred után – végleg bezárta kapuit.